Loading...

Bakony-Balaton

 

Ötvös Zoltán – Balaton

Kiállítás Alsóörsön a Török Házban, 2014. aug. 23.

„24 óra munka, 24 óra pihenés, 24 óra szórakozás – ha jól csinálod.”

 

Igaz, jó, szép, szabad.

Ezek a legfontosabb emberi értékek, nem véletlen, hogy a nagy polgári filozófus, Immanuel Kant három fő művét ennek a négy dolognak szentelte.

A tiszta ész kritikájában elmondja, hogy mik azok a területek, ahol igaz és hamis tisztán és egyértelműen eldönthető, sőt mindenki számára bizonyítható. Ezek a tudomány által megközelíthető területek. 2×2=4, az alma lefelé esik a fáról, Alsóörs 123 km-re van Budapesttől.

A másik három terület már nem ennyire egyértelmű. A jó, azaz az erkölcs, a szép, azaz a művészet, és a szabad, azaz a történelem területén már nem ennyire egyértelműek a dolgok. Itt ízlések és pofonok legalább akkora szerepet játszanak, mint egyértelmű bizonyítékok.

Az erkölcs területén azonban ez mégsem engedhető meg hosszú távon, mondja Kant, hiszen ha az emberek egyáltalán nem értenek egyet abban, mi (a) jó, akkor sokaknak, vagy talán senkinek, nem lesz jó. A gyakorlati ész kritikájában ezért azt javasolja, hogy mindenki cselekedjen úgy, hogy cselekvése szabályát mindenki más elfogadhassa saját cselekvése szabályaként. Amit (nem) akarsz, hogy veled tegyenek, azt (ne) tedd másokkal. Ezt a szabályt a legszigorúbban kell követned (ez a kategirkus imperatívusz), és akkor minden rendben lesz. Különben meg az lesz, ami ma van, hogy ugyan mindenki elítéli a csalást, lopást, hazudást, de „mivel” mindenki ezt csinálja, „ezért” te is ezt csinálod. Kant keresztény ember volt, fel is ismerhetjük az ötlet mögött a Mestert, akinek furcsa kijelentései – miszerint ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel, és ha megütik az arcod, tartsd oda a másik felét is – ugyanezt a belátást érvényesítik. Ha visszaütsz, ha te is kővel kezdesz dobálózni, akkor az ő rossz szabályát érvényesíted. Szakítsd meg a bosszú, a háború és a gyűlölet kölcsönös eszkalációját. Indítsd el a kedvesség, a szeretet, a megértés eszkalációját. Természetesen a jó példa erősebb, mint a rossz.

Az ítélőerő kritikája c. művében Kant azokkal a területekkel foglalkozik, amelyeken szintén nem könnyű egyetértésre jutniuk az embereknek, és nem is feltételnül kell. Ilyen a szabadság kibontakozásának birodalma, a történelem, amiből szintén nem lehet tudományt csinálni, hiszen minden helyzet és minden szereplő többé vagy kevésbé különbözik, sőt, különbözzön, ezért nem kell kategorikus imperatívusz sem. Még inkább ilyen a művészetek területe, ahol egyenesen kísérletezés zajlik. Milyen lesz a kép, a táj, ha csak ilyen szálkásan szabad festeni – Van Gogh mesterművei. Hogyan szól a csilingelő dallamunk, ha berakjuk alá azt a lüktető basszust – Mozart Rekviemje vagy a Pink Floyd Fala. Mi történik a kényszeresen hamis szépfiúval, ha találkozik az igaz szerelemmel, aki ráadásul kőgazdag – A Noszty fiú esete Tóth Marival.

Érdekes módon azonban Kant kettéosztotta az esztétika területét. A szép, az emberi műalkotások egyik legfontosabb jellegzetessége ugyanis szerinte mindig a fenséges, az isteni mű, a természet fennhatósága alatt áll. A természet mindig is a művészet mintája marad, a természetellenes nem élhet meg tartósan. Mindaz a végtelen változatosság, otthonosság és furcsaság, amit a természet nyújt – mind-mind a művész tanárai és témái.

Ne feledjük azonban a művész érdemeit. Az ősember, akinek nincs még művészete, nem veszi észre a természet szépségét. Kant híres arról, hogy hosszú élete során sohasem hagyta el Königsberget (Kalinyingrád), ezt az észak-keleti kisvárost. Miféle fogalma lehetett hát a természet fenségéről. A mesekönyvbe illő Fekete-erdőről, a svájci alpok szédítő sziklacsipkéiről és kristálytiszta tavairól, az irdatlan sivatagról a homokviharban, az óceán hullámairól, vagy akár a patakparti tisztáson játszadozó őzgidákról. Hát úgy, hogy a műalkotások közvetítették neki. Neki a festmények voltak az internet, rajtuk keresztül lett róla fogalma, hogyan néz ki a világ.

Most is így van. A digitális fényképező is sokmindent lát, de továbbra is a festők (filmesek és egyéb művészek) irányítják, hogy merre fordítod, és mit akarsz elkapni. Nemcsak a művészet utánozza az életet, de legalább ennyire az élet utánozza a művészetet. Ha az emberi élet elveszíti ezt az ihletforrását, akkor vége.

Ezért nem a legfőbb érték a pénz és a hatalom. Nem is feltétlenül ellenségei a fő értékeknek, ezt csak a mai döglegyek terjesztik. A klasszikus időkben – Hajnóczy Péter, a méltatlanul elfeledett magyar író meséjében – még a hangya és a tücsök volt a főszereplő. A csípős őszi szélben a hangya jönne a szokásos szövegével, ám a tücsök közli vele, hogy most nem fog fagyoskodni, meghívták a párizsi Conservatoire-ba zenélni, és ott meleg van és az ellátás is elég jó. Mire a hangya: „Akkor megkérném arra szívességre, hogy Párizsban keresse fel La Fontaine urat, és mondja meg neki, hogy nyalja ki a seggem.” Ma már sötétebb mesék az irányadóak, pl. Hofi Géza egyik utolsó története: Jézus szenved a keresztfán, sebeire, testére döglegyek sokasága száll. Egy jóember nagy bátran odamegy és hessegetni kezdi őket. Mire Jézus: „Hagyjad fiam, csak éhesebbek jönnek.”

Ötvös Zoltán, a Képzőművészeti Egyetem festő tanára, családjának (egy feleség, négy gyermek) Balatonakarattyán van nyaralójuk, hosszú évek óta a nyár jelentős részét ott töltik. Következésképp a festőnek, aki amúgy is a tájképek megszállottja, a Balaton ad állandó témát és ihletforrást. Nemrégiben magam is láthattam azt a négy jegenyefát, ami számos képének visszatérő motívuma, azzal az impozáns látvánnyal együtt, ami csak az akarattyai szakadék pereméről látható, és ahonnan a Balaton szinte tengernek látszik. Egész más, mint innen. De innen se rossz.

De most nézzék meg Ötvös Zoltán mesteri olajképei és akvarelljei felől.